Őszinte tapasztalataim a haladó tanfolyamról

Szeretek továbbképzésekre járni, és igyekszem rendszeresen visszatérni Budapestre a hatha jógaoktatómhoz Bálint Jánoshoz, mert segít a földön maradni, segít tovább haladni a jóga és a jógaoktatás hiteles útján anélkül, hogy az egyszerűbb vagy gyorsabb utakat keresném. Néha eldöntöm, hogy most szünetet tartok és nem megyek semmilyen tanfolyamra, de ez általában nem sikerül, újra és újra a Purnamban kötök ki sok más oktatótársammal együtt, akik közül sokan a barátaim lettek az évek során. 

Ez a mostani haladó tanfolyam az 500 órás oktatóképzés egyik modulja volt, és nem kifejezetten az elméletről szólt, hanem a személyes fejlődésünkről. Amikor nekivágtam még azt gondoltam, hogy majd tuti mindenféle szuperhaladó ászanákat fogunk gyakorolni, jaj de jó lesz. Aztán az első arcra esés már az első hétvégén fogadott, amikor a Tadasana, Utkatasana, Adho Mukha Svanasana, Virabhadrasana 1-2 és Parshvakonasana köröket gyakoroltuk a végtelenségig. Ezek a Hegytartás, Székpóz, Lefele néző kutya, Harcos 1-2 és Oldalsó szögtartás, azaz kezdőnek mondott jógapózok. Az egóm tiltakozott, hogy miért ezeket kell gyakorolni, én többet akarok, a lábamat a nyakamba akarom tenni. Igen, az egó igazi kis rohadék tud lenni, versenyezni akar, meg akarja mutatni, beképzelt, tiltakozik, hogy ne már, én nem ezt akarom, én többre vagyok képes. Sőt, még menekülni is próbál, előjönnek a minek jöttem, kell ez nekem, menjünk már haza gondolatok is. Elkezd fájdalmat és gyengeséget küldeni a lábba, karba, mert ez a jel, ez a trükk máskor is bejött, égett a lábunk, beadtuk a derekunkat és kijöttünk a pózból, véget ért a szenvedés. "Jól" kondicionáltuk a testet és az egót az összeesküvésre, mert ezek ketten gyárilag lusták, mindent a legkevesebb erőfeszítéssel, legkevesebb energiával igyekeznek megoldani. Fejlődni is minek, jó ez így nekik. 

Az én egóm is több hétvégén keresztül tiltakozott, félúton el is döntöttem, hogy soha többet ilyen képzés közelébe se jövök, inkább otthon fekszem. Aztán a kitartó gyakorlásnak köszönhetően az elmém is egyre csendesebb lett. Bálint folyamatosan mondogatta nekünk a tanfolyam alatt, hogy ne azonosuljunk az érzetekkel, csak mint egy kívülálló figyeljük őket. Nem szabad belemenni a szenvedésbe, önsajnálatba, mert ezek mind energiát vesznek el, sokkal nehezebb így kitartani egy jógapózt, vagy végigcsinálni egy órát. A tanfolyam és a záró 5 napos jógatábor alatt is napi átlag 6-7 órát gyakoroltunk, úgy érzem, hogy ez mellett az intenzív és kemény gyakorlás mellett sikerült a belső tiltakozást, a fizikai érzetekkel való azonosulást leépíteni. Ilyen erősen a megelégedettség, a szantósa érzését még nem éltem át. Ebben a békés, lecsendesedett állapotban olyan nyugodt boldogságban voltam, amiben talán még soha korábban. Nem csak testben erősödtem, hanem mentálisan is. Amit a jógaszőnyegen gyakorlunk, azt az életbe is át lehet vinni, és ez nekem jól is jött a jógastúdió nyitásához, mert ebben a kihívásokkal teli időszakban is úgy éreztem, hogy előttem semmilyen leküzdhetetlen akadály nem lehet, bármi jön, azt fogadom és megoldom. 

Persze a tanfolyam közepétől már gyakoroltunk haladó ászanákat is, de rájöttem ismét, hogy nem csak ezeken a fizikai formákon van a lényeg. Egy kézenállás mit sem ér, ha nincs benne a belső fókusz, az alázat és a teljes testtudat. Lefele néző kutyát is lehet kezdő és haladó módon gyakorolni, és nem attól lesz valaki haladó, hogy egy kézen állva tud egyensúlyozni. Nagyon hálás vagyok, hogy ebben a lebutított, leegyszerűsített, sokszor csak a fizikai formára koncentráló jógavilágban egy igazi, hiteles oktatótól tanulhatok. Köszönöm Bálint!