Jason Crandell oktatóképzése 1. hét

Hihetetlen, hogy egy hét már el is telt a haladó vinyasa flow oktatóképzésből! Nagy izgalommal vágtam neki a tanfolyamnak, többször elképzeltem, hogy milyen lesz, ha ott leszek, vajon milyenek lesznek a gyakorlások, és milyenek lesznek a csoporttársaim. Jason Crandell munkásságát nagyon régóta követem, és a tanítása, modern jógikus szemlélete nagyban befolyásolta már eddig is a saját gyakorlásomat és az óráimat is (például a sok Sáskapózt neki köszönhetitek). 

Az első nap úgy kezdte a bevezetőjét, hogy nem érdekli, hogy ki milyen ügyesen (vagy sehogy se) tudja magát feltolni kézenállásba, vagy mennyire mélyen tud előrehajolni, őt az érdekli, hogy amit csinálunk, azt milyen tudatossággal és figyelemmel csináljuk. Ettől a kijelentéstől már egyből meg is könnyebbültem, és fellélegeztem, hogy ennél az oktatónál nem kell teljesíteni, szerepelni, és nem fog bennünket kategorizálni, osztályozni a fizikai teljesítmény alapján. Az első hét távlatából mondom, hogy nagyon jó érzés így gyakorolni. Keményen jógázunk, de például a vinyasa sorozatnál több opciót felajánl, és így minden lelkiismeretfurdalástól és külső kényszertől mentesen bátran ki is hagyom néha ezt a lépést, és inkább összeszedem a légzésemet és a figyelmemet a Lefelé néző kutyában, hiszen be kell osztanom az erőmet a 12 kemény napra. 

A napjaim elég hosszúak, mert reggel 6:50-kor indulok itthonról és este 18:45 felé érek haza. Újra élvezem a londoni metrón való utazást, na nem mintha hiányzott volna. :) Reggel általában egy rövid bevezetővel, anatómiai témával kezdődik az oktatás, majd 2-2.5 órát gyakorlunk téma szerint. Például amikor a lábfej anatómiája volt a témánk, akkor aznap arra volt kihangsúlyozva a gyakorlás, hogy hogyan oszd el a súlyt a talpakon a különböző pózokban, és ez hogyan befolyásolja a test többi részét, vagy ugyanez a súlyelosztás, egyensúlyozás hogyan jelenik meg a tenyéren egyensúlyozó pózokban. Nagyon közel áll hozzám az ilyen részletekbe belemélyedés, úgyhogy nagy figyelemmel és érdeklődéssel követem az órákat. 

Az ebédszünetekben bandázunk, ami szintén egy fénypontja a napnak. 64-en vagyunk a csoportban, és egy pár emberrel már egyből az elején összebarátkoztam. Nagyon nemzetközi a csapat, de sok külföldi évek óta Londonban él és tanít. Legmesszebbről a "padtársam", állandó szomszédom, Chris érkezett, ő Malajziából jött, de vannak páran az USA-ból, Kanadából, Németországból, Spanyolországból. És hogy mi az egyik legfőbb témánk az ebédszünetekben? Nem, nem a tenyerek helyzete Lefelé néző kutyában, hanem hogy hol lehet a legfinomabb kávét venni! Aki ismer közelebbről, az tudja, hogy a kávé az egyik nagy szenvedélyem, és Camdenben sok kis kávézó van, ahol saját pörkölésű, speciális kávét főznek. Valaki mindig talál jobbat a tegnapinál, úgyhogy ebéd után mindig kávétúrára indulunk. Külön élvezem, hogy rengeteg hasonló beállítottságú emberrel vagyok együtt, akikkel ugyanúgy gondolkodunk a jógáról, így tök jó érzés, hogy egy-két modernebb szemléletmódommal nem vagyok együtt, ők is így csinálják. 

Délutánonként tovább mélyülünk az anatómia szépségeibe, majd amit éppen tanulunk, azt megnézzük jógapózokban is, főleg aszerint, ha mondjuk egy gyakorlónak fáj a térde itt és ott abban a pózban, akkor hogyan lehet módosítani, hogyan lehet rajta segíteni az órán. Lerombolunk jó sok dogmatikus szemléletmódot, elképzelést, hogy hogyan is kéne bizonyos pózoknak kinéznie kívülről, és egy ászanához több verziót is megnézünk, aszerint, hogy éppen min van a hangsúly az órán (erősítés, passzív lecsendesedés, aktív vagy passzív mozgásterjedelem, stb.). Hozzányúlunk bizonyos pózokhoz, aminek az instrukciói, kivitelezési módja mára elavult, és lehet, hogy csak egy pici lépést változtatunk rajtuk, de attól az egész póz sokkal kényelmesebbé és stabilabbá válik.

Nagyon közel áll hozzám ez a szemlélet, hogy nem csak egy jó verzió létezik egy ászanából, hanem aszerint kell tanítani az órán, hogy éppen min van a hangsúly. Itt és a saját óráimon is biztosan nem fog elhangzani, hogy nekem úgy tanította az oktatóm 20 éve, hogy belülről kell a lábfejet megfogni, igaz nem tudom, hogy miért, de én is úgy tanítom és azt úgy kell. 

Jason amilyen jó szakember, annyira vicces is. Néha úgy érzem magamat, mintha egy jóga és stand-up órán lennék. Szombat délután csípő workshopot tartott, és minden irányából mindenféle módon megdolgoztattuk a csípő környékét. Amikor éppen Hanumanasanában, spárgában voltunk a másik oldalon, akkor tök komolyan megszólalt, hogy tudjátok, én már többször elgondolkodtam azon, hogy milyen jó, hogy két lábunk van, ha több lábunk lenne, én már régen abbahagytam volna a jógát! 

Jövő héten újra jelentkezek. Minden jót Londonból! Sziasztok!

A második hétről itt olvashatsz.