Bemutatkozás

Szia! Wollaston Erika vagyok, de talán ismersz Király Erikaként is. Jógaoktató és oktatóképző tanárként több, mint két évtizede gyakorlom a jógát, és már nyolc éve osztom meg ezt a csodálatos mozgásformát és életmódot másokkal. Ez a különleges út radikálisan pozitív irányba formálta az életem minden területét.


Az elmúlt évek során több ezer csoportos jógaórát vezettem, szerveztem rengeteg workshopot, kezdő-haladó és meditációs tanfolyamot, jógaoktatóképzést, továbbképzést, valamint jógatáborokat. Azért teszem mindezt, hogy átadhassam neked is azt, amivel a jóga az én, és a tanítványaim életét is jobbá tette. 

Kiemelten szeretem segíteni és bátorítani a jógázókat az első lépéseik során, legyen szó a jóga ösvényén való kezdésről vagy akár egy kihívást jelentő jógapóz vagy élethelyzet első megtapasztalásáról. Amennyiben csatlakozol hozzám, számíthatsz rám elfogadással és támogató szeretettel. Célom, hogy segítsek neked kibontakoztatni a legjobb verziódat, és együtt járjuk végig ezt az inspiráló és felemelő utat. Gyere, és fedezzük fel együtt a benned is ott lévő belső erőt és harmóniát!


Ez itt az én jógasztorim, ahol elmesélem, hogy én hogyan indultam el a jóga útján, és merre tartok.

A 90-es években, középiskolásként először a jóga meditációs és relaxációs ágával ismerkedtem meg, ami annyira megtetszett, hogy iskolás éveim alatt rendszeresen alkalmaztam a könyvekből, és egy akkori rádióműsorból tanult technikákat. 17 évesen egy asztmaszerű, krónikus légúti betegséget diagnosztizáltak nálam, és ebben az időben életmentő volt számomra, hogy megtanultam a légzésemet és a reakciómat (félelem, ijedtség) kontrollálni. Szerencsére ez az állapot csak egy pár évig tartott, de sokat tanított nekem a félelem és pánik legyőzéséről. 

A jóga fizikai részével, az ászanákkal csak évekkel később, 2004-ben találkoztam. Könyvelőként nagyon stresszes munkám volt, nyugalmat, kikapcsolódást, a futás és aerobik mellé egy másfajta mozgásformát kerestem. Az egyik kolléganőm ajánlására mentem el az első jógaórámra, ami első gyakorlásra szerelem lett, este jobban aludtam és másnap kipihenten ébredtem. Elkezdtem heti kétszer hatha jógára járni. Mellette, hogy a dinamikus mozgásigényemet is kielégítsem, továbbra is futottam és aerobikra jártam. 


Amikor elkezdtem jógázni, a sok évtizedes üléstől, futás-aerobik-fitnesz óráktól nagyon kötött, és érdekes módon gyenge is voltam. Emlékszem, hogy szinte mindegyik jógapóz szenvedés volt, előrehajlásnál még a bokámat se értem el, lefelenéző kutyapózban a karom nem bírt el, de egy harcos pózt is alig bírtam megtartani öt légzésig. Ez a tapasztalat a mai napig segít abban, hogy jobban átérezzem egy kezdő jógázó helyzetét. Én is ugyanonnan indultam.

2007-ben Sopronból több, mint 7 évre Londonba költöztem, ahol sikerült két nagyon jó tanárt találnom, így továbbra is tudtam heti rendszerességgel órákra járni. Itt ismerkedtem meg a hatha jóga dinamikusabb fajtáival, amiket nagyon élveztem. A pozitív megerősítést, az erősségeinkre való fókuszálást és a "bármi elérhető" látásmódot Angliából hoztam magammal. 

2010-ben 5 hónapot töltöttem Ázsiában, többek között Indiában és Nepálban ahol helyi jógafoglalkozásokon is részt vettem. Ez az élmény még közelebb hozott a jógához, csoportos órák mellett elkezdtem önállóan is gyakorolni, jógás könyveket olvastam, a jóga életmód tanításai a hétköznapokon is egyre jobban megjelentek az életemben. Londonban ezután ismerkedtem meg a dinamikus Ashtanga és vinyasa flow irányzatokkal. A napi rendszeres jógagyakorlás az életem része lett, mert a mai napig folyamatos testi és szellemi kihívást, belső csendességet és ellazulást jelent számomra.

A kedvenc irányzatom a vinyasa flow, mert a változatos, izgalmas sorozataival teljesen leköti a figyelmemet, kikapcsol, dinamikus, de mégis lágyan áramló. Szeretem a kreativitást, változatosságot a gyakorlásban és az oktatásban is. A jóga fő célját és értékeit szem előtt tartva nem félek változtatni ászanákon és az instrukciókon, ha a modern kutatások szerint a régi elavult, vagy nem működik a nyugati világban. A jóga fizikai részében a nyugati, leginkább amerikai és angol vonal áll hozzám közel, az elme és életmód részében viszont a tradicionális jógafilozófia az, amit követek és igyekszem a mindennapjaimba beépíteni.


Képzéseim:

2016Purnam Jógaoktató Akadémia – Bálint János – hatha jógaoktató (Yoga Alliance RYT-200)
2017Purnam Jógaoktató Akadémia – Kriston Adrienn és Czeizler Krisztina – vinyasa flow oktatóképzés
2017Purnam Jógaoktató Akadémia – Bálint János – jógaterápia képzés (Yoga Alliance RYT-500 modul)
2017Kino MacGregor workshop – Bécs, Ausztria
2017 - 2018“Életünk áramlása” – Vinyasa flow terápiás alkalmazása – Kriston Adrienn
2018Purnam Jógaoktató Akadémia – Bálint János – haladó képzés (Yoga Alliance RYT-500 modul)
2018-2019Purnam Jógaoktató Akadémia - Bálint János - meditáció oktatóképzés (Yoga Alliance RYT-500 órás modul)
2019Purnam Jógaoktató Akadémia - Bálint János - Yoga Alliance 500 órás vezető jógaoktató diploma
2019Laurus Fejlesztő Intézet - Dr. Gulácsi Bernadett - Life-és business coach képzés
2019Triyoga London UK - Jason Crandell - Haladó vinyasa flow oktatóképzés - Csípő modul (Yoga Alliance RYT-500 órás modul)
2020-22Auspicium Ltd Anglia - David Key - NLP tréner - Neurolingvisztikus Programozás
2021Tapasztalt vezető jógatanár akkreditáció (EYT-500) - Yoga Alliance USA
2021Jógaoktatóképző tanár akkreditáció (RYS) - Yoga Alliance USA
2022Tartalomkészítés jógaoktatóknak tanfolyam - Andrea Ferretti USA
2022Gyermekjóga oktatóképzés - Jóga Móka Csíki Mariann
2022Jason Crandell (USA) - Haladó vinyasa flow oktatóképzés - Vállak modul (Yoga Alliance akkreditált 100 órás továbbképzés)
2023Jógaoktató továbbképző tanár akkreditáció (YACEP - Yoga Alliance Continuing Education Provider)
2023Tinilány jógaoktató - Lányból nő - Kornhoffer Tünde, Csíki Mariann
2022-Wolf Gábor Falkájának a büszke tagja (Gotomarketing)


A képzéseim mind a jógát nemzetközileg keretrendszerbe foglaló Yoga Alliance irányelveinek megfelelőek, a jógaoktatók számára előírt követelmények és besorolásuk szerint jelenleg a tapasztalt vezető jógatanár (E-YT-200 és E-RYT-500) kategóriába tartozom. A Free Spirit Yoga Academy (RYS) akkreditált jógaoktatóképző iskolán keresztül jógaoktatókat tanítok. Akkreditált továbbképzéseket (YACEP) tartok már végzett jógaoktatóknak. 

Folyamatosan fejlesztem és képzem magamat nemzetközi és hazai továbbképzéseken. Kedvenc témáim az anatómia, változatos, de hatásos és funkcionális órafelépítés, precíz, a mai modern gyakorlóra szabott ászanakivitelezés, valamint a mentális témákkal való munka. 

2018. július 4-én nyitottam meg a saját termemet, a Free Spirit Studio-t Sopronban, a Csengery utcában. A stúdió 4 éven keresztül szolgált a jógaóráim helyszíneként. 2022. augusztusában idő-és energiatakarékossági szempontok miatt egy fenntarthatóbb termet alakítottam ki Sopronban, az Aranyhegyen. 

2019. december 4-én újabb mérföldkőhöz értünk, amikor a weboldalam online jógavideókkal bővült, ezzel régi álmom valósult meg, ugyanis évek óta szerettem volna már minőségi jógaprogramokat és jó hangulatú, jó minőségű videókat megosztani a tanítványaimmal. Most már az idő és a távolság sem akadályoz meg abban, hogy együtt jógázhassunk. 

2020. július 6-án elindítottam a Free Spirit Podcastot, ahol jóga, meditáció, mindfulness és coaching témában hallgathatod az adásokat. A podcastet megtalálod a Spotifyon. Fejlődésközpontú útkeresőknek készülnek az adások, ha te is annak érzed magadat, szívből ajánlom a csatornát. 

2020. novemberében az online videóim mellett elindultak a Zoom jógaórák is, hiszen a pandémia alatt is a legjobb minőségben szerettem volna jógaórát tartani a tanítványaimnak. Ez a felület világszerte forradalmasította a jógázást, egy új világot nyitott minden fejlődésközpontú útkereső számára. Az otthon berendezett TV stúdiómból tartottam az órákat, úgy, hogy közben láttuk egymást a jógázókkal, így a bezártság alatt is kapcsolatban tudtunk maradni.

2021-től már ERYT-500, azaz tapasztalt vezető jógatanár akkreditációval rendelkezem. 

2021-ben újabb mérföldkőhöz értem a jógaoktatásban, amikor megalapítottam a Free Spirit Yoga Academy (Free Spirit Jóga Akadémia) nevű jógaiskolát, amin keresztül a jövő jógaoktatóit tanítom erre a csodálatos hivatásra. Az akadémia az amerikai Yoga Alliance új, emelet követelményszintje szerint minősített, és ezen a szinten egyedülálló oktatóképző iskola a Nyugat-Dunántúlon. A 200 órás képzésünk az országban az egyik legalaposabb és legmagasabb óraszámú oktatóképzés, ami kis csoportban készíti fel a jövő oktatóit erre a csodálatos hivatásra. 

A saját tanulásom se áll le, a napi rendszeres jógázás mellett a továbbtanulást is nagy lelkesedéssel végzem. 2022-ben a Yoga Journal korábbi szerkesztőjének és a legnépszerűbb angol nyelvű podcast házigazdájának a tartalomkészítő tanfolyamán vettem részt. Nyáron pedig Jason Crandell újabb 100 órás haladó vinyasa flow oktatói továbbképzését végeztem el, ahol a váll és a felső háti szakasz anatómiájában, jógájában, valamint az elme mélyebb rétegeiben igyekeztem elmerülni.

2022.szeptemberétől az új Free Spirit Studio ad otthon a jógaoktatóképzésnek és a tematikus jógatanfolyamoknak. Mindig előre megyünk, fókuszálva, nem ragaszkodva semmilyen idejétmúlt dologhoz. 

Szeretettel várlak kezdő vagy gyakorlott jógázóként is az óráimon és a képzéseken. Biztos lehetsz benne, hogy téged is elfogadással és őszinte szeretettel fogadlak. Garantálom, hogy az óráimon nincs bírálat, hasonlítgatás, van viszont választási lehetőség, támogatás és őszinte lelkesedés. 

Wollaston Erika - Erika jóga

erika@erikajoga.hu

0036/30-7931-457

Facebook: erikajogasopron

Instagram: erikajoga

TikTok: jogaoktato